FÜLELEKEbéd utáni sziesztámat egy kerti padon ülve, az öreg diófa árnyékában töltöttem. Élveztem a vidék csendjét, mely olyannyira tapintható volt, hogy még az ereimben doboló vért is hallani véltem. A fülemben érzékelt lüktetésből ekkor valami más is kiszűrődött, egy belső hang, mely a következőket mondta:
„Érdekes ellentmondás, hogy mi fülek hallunk, de rólunk alig hallani valamit. Ezért úgy gondoltam, most én mondom el mindazt, amit hallatni szeretnék magunkról.
Hát először is, senki ne kisebbítse a jelentőségünket, mert, jobban belegondolva, tőlünk függ a világ egyensúlya. Pontosabban, egy–egy önálló kis világ, egy–egy ember egyensúlya, a tiéd is.
Mi, méltatlanul mellőzöttek, jelen vagyunk a legmagasztosabb pillanatoknál is, hiszen velünk összefüggésben köszöntik fel név– és születé
