– Semmi bajom, Cara. Hiányoztál és…
– Chris. Beszélgetsz a dobozzal.
– Kedves Cara! Ő nem doboz.
– És nem ő. Egy autó. Megy, visz, hoz. A-ból B-be. Ennyi.
– Ő nem csak egy autó. Egy beteljesült álom. Egy csoda.
– Nekem sosem mondtál ilyet. Soha.
Kristóf nézett a ragyogó lányra, aki keresztbe rakta a karját, ezzel még szebbé téve a mosolyfakasztókat. A srác megnyalta a száját. Nagyon szeretett volna a lánnyal lenni. Mert szerette. Csak ez nem szerelem volt. Vágy. És kedvesség. És mert annyira jól meglennének. Talán még szerelem is… Aztán rájött. Nem lenne. Az nem. A legnagyobb baj, hogy fogalma sem volt, miért is ilyen. Ezzel a csoda lánnyal!
– Mi bajod van? Aggódnak érted. A barátaid.
– Te is?
– Kicsit én is. Én nem akarok a részed lenni.
– A barátom se?
– Nem lehetek a barátod,
