Megjelent a fürdőszoba ajtajában. Friss volt, kék szeme vidáman ragyogott. – Szóval… érted?
– Őszinte szavak – mondtam zavart mosollyal. – Igen, kedves, az kéne. De hát az a legnehezebb. Az őszinteség. – Már a magam gyötrő gondjai jártak az eszemben, és szinte önmagammal beszélgettem. – Az a legnehezebb. Hiszen az ember önmagával szemben sem őszinte. Még önmagának sem meri sokszor bevallani a tévedését. Minduntalan mentséget keres és talál rá. Hát még kiállni a tömeg elé…
– De egyszer el kell ám kezdeni, kisöreg – nevetett Pista. – Kisöreg… – Istenem, de régen mondta nekem: „kisöreg”. – Az emberek erre várnak. Vagy mi magyarázzuk meg, hogy mi történt, vagy mások. Mert most erről van szó…
Nem feleltem. Vacsorát készítettem, s örültem, hogy ennyire jókedvű. Nagy étvággyal evett. A forró z
