23.
Mintha egy ezeréves álomból térnék magamhoz. Nehezen nyitom ki a szemem, és a rideg fehérség sincs a segítségemre. Egy darabig még nem tudom befókuszálni a dolgokat, és egy pillanatra feladom, újra behunyom a szemem. Vajon hol lehetek? Már meghaltam, és ez a mennyország? Az kizárt, hogy én oda kerülök. A pokol fehér? Hát ez valami orbitálisan nagy poén lenne. Felkuncogok. Már érzem a kórházi fertőtlenítők szagát, hallom az ide-oda siető papucsos lépteket, orvosokat, ápolókat. Annyi baj legyen, amúgy sem hiszek a túlvilágban.
Ezt már az ezotéria-őrült húgomnak is kifejtettem, mikor hajszál híján, de élve megúsztam egy balesetet. A saját sávomban jött velem szembe egy őrült a sötét éjszakában, és az utolsó pillanatban tudtam csak elrántani a kormányt, és pontosan egy méretes hársfának
