27.
Másnap egész más színben látom a világot. Utálom magamat, utálok mindent.
Gyűlölöm a húgyszagú kórtermeket, és ugyanúgy gyűlölöm a sterilbe vágott, hyposzagú kórtermeket. Nem találom a helyem, mennék nagyon, de meg kell várnom a kezelőorvost, hogy megírja a zárójelentést. Kínomban lassan elfogyasztom az emeleti italautomata teljes tartalmát.
Egy körútról visszatérve megdöbbenve tapasztalom, hogy az addig önállóan bitorolt szobámba – ami egyébként kétszemélyes –, kaptam egy egyszer használatos betegtársat, egy nagyjából hetvenéves nőt, aki kiváltképp kommunikatív. Ó, hogy utálom ezt az egészet!
– Szintén zenész? – próbál mosolyogni.
Értetlenkedő arckifejezést villantok.
– Úgy értem, szintén tumor? – mutat a fejére.
– Ja.
Látom rajta, hogy ennyi nem elég neki, nem akarja annyiban
