Oliver
Soha nem lett volna szabad megcsókolnom.
Nem mintha ne lenne fantasztikus, vagy ne működne köztünk a kémia, hanem éppen ezek miatt. Mást sem akarok, csak magamhoz szorítani, és órákon át csókolni – hogy egyszer és mindenkorra kiverhessem a fejemből.
Megragadja az arcomat, és magához húz, miközben beletúrok a hajába. Nyelvünk csatát vív egymással, és magamba szívom ziháló nyögéseit. Jézusúristen, kizárt, hogy ezt túl fogom élni!
Nem akarom, hogy valaha is véget érjen. Ha ez csak tettetés, akkor ez a nő díjat kaphatna érte.
Csakhogy az apja vár ránk, és nekem ki kell sétálnom azon az ajtón, hogy megejtsük az első találkozást.
Hogy is tehetném most, miután megízleltem nyelve mentolos édességét, és éreztem lehelete forróságát? Arról nem beszélve, hogy muszáj lesz lelohasztanom az,
