Maren
Oliver és én kikászálódtunk az ágyból, hogy elbúcsúzzunk apámtól és Lindától, mielőtt elindulnak. Ollie odalent maradt, hogy elintézzen pár dolgot a szálló körül, én pedig visszajöttem a szobába újrapakolni a csomagjainkat.
Valaki kopog, mire elmosolyodom, mert arra gondolok, Oliver biztos itt felejtette a kulcsait.
– Szia, csak nem itt… – hallgatok el, amikor meglátom, hogy Devney várakozik odakint. – Te nem Oliver vagy.
– Határozottan nem, te viszont úgy nézel ki, mint aki el van kámpicsorodva emiatt. Miért?
– Egyáltalán nem vagyok elkámpicsorodva. Csak azt hittem, ő az.
– Mindjárt indulunk. Sean időben haza akarja vinni a gyerekeket, hogy rendesen ki tudják aludni magukat, mielőtt holnap visszatérünk a hétköznapokba.
A karjaimba zárom, és jó alaposan megszorongatom. Nagyon
