Thea
Ramsey aznap már nem jött ki a szobájából.
Steaket sütöttem, Nora pedig bevitte neki. Ramsey hívta. Együtt vacsoráztak. Én pedig álltam az előszobában, és hallgattam, ahogy nevetnek, miközben patakokban folyt a könnyem.
Aztán nem hallottam a hangjukat, de láttam, hogy ég a lámpa a szobában, amikor lefeküdtem aludni. Olyan izgatott voltam a szabadulása miatt, hogy az utóbbi hetekben alig aludtam. Most pedig a jól ismert, régi „barátom”, a félelem szállt meg, és gondoskodott róla, hogy továbbra se érezzem jól magam.
Már hajnali egy óra harminchat perc volt, mire hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja. Elképzeltem, hogy Ramsey jön, mert beszélni akar velem. Vagy nem. Az utóbbi sem lenne gond, ha bejönne, a karjába zárna, és semmissé tenné az elmúlt tizenkét évet.
Nora feküdt mellém
