Grace
– Thomas, kérlek teríts meg!
– Jaj, ne már! Muszáj? – nyavalygott, majd végigtrappolt a konyhán, és egyenesen a szekrényhez ment. Láthatóan tudta jól, mit fogok válaszolni, különösen miután jelentőségteljesen ránéztem.
Ilyen volt Thomas. Mindig akadékoskodott.
A nagyi összerezzent, megrázta a fejét.
– Fiúk. Muszáj mindig keménykedniük.
Hát ez igaz.
– Nem keménykedek, nagyi. Csak igazam van. – szólt vissza Thomas, majd lábujjhegyre állt, hogy levegye a polcról a tányérokat.
– Igazad van? Hahh! És ebben ilyen biztos vagy? – kérdezte a nagymamám a vacsorát főzve.
Eközben én Sophie Marie arcával és kezével voltam elfoglalva, mivel korábban úgy döntött, hogy sárlepény lesz az előétel. Nagyjából három markényi sarat lapátolt a szájába, mielőtt odaértem volna a kert túlsó végébe, h
