Mrs. Crabtree az íróasztalnál álló székre ültette Sophie-t.
– Egyél! – rendelkezett.
Benedict nézte, ahogy Sophie nekilát az ételnek. Nyilvánvaló volt, hogy igyekszik fenntartani a jó modort, eleinte csak csipegetett, de az éhség végül győzedelmeskedett, mert egy perc múltán már szinte tömte magába az ételt.
És Benedict csak akkor vette észre, milyen dühös, amikor a csikorgatásba belefájdult a foga. Hogy kire olyan dühös, nem tudta pontosan. De nem volt jó érzés, hogy Sophie-t ilyen éhesen lássa…
Furcsa kötődés alakult ki közte és a szobalány között. Kölcsönösen megmentették egymást. Persze nem gondolta, hogy az éjszakai láz halálos kimenetelű lehetett volna; ha nagyon súlyos lett volna, még mindig küszködne vele. De Sophie ápolta és mindent megtett a kényelméért, és ez talán meggyorsí
