NAPJAINKBAN Rory Mal beleegyezett, hogy még két napot töltünk Görögországban, de a fenébe is, nagyon Morcos Mal volt emiatt. A legjobbat hoztuk ki ebből az időből. Egész nap ágyban voltunk, igyekeztük valamennyit bepótolni abból, amit a szex terén az elmúlt nyolc évben elmulasztottunk, még több tengeri herkentyűt ettünk és még többet napoztunk a teraszunkon. Azokról a dalokról beszélgetünk, amiket rólam írt (Honnan tudhattad volna? Honnan kellett volna sejtenem? Azt mondtad, sosem fogsz dalt eladni. Úgy nézek én ki, mint aki hall egy zenét, és a szövegét magára vonatkoztatja? Minek nézel te engem? Hát, a fejed egy kicsit aránytalanul nagy, de úgy hallottam, hogy az összes filmsztár ilyen, szóval azt hiszem, jó társaságban vagy.), zenét hallgattunk és a szobaszervizzel érkezett minden sz

