Az egyéjszakás szöszi „A valóság gyakran más, mint aminek látszik: a Föld laposnak tűnik, pedig gömb alakú, s a látszat szerint a Nap kering az égen, pedig mi keringünk őkörülötte.” (Carlo Rovelli) Az egyik kezem vágytól reszketve fogta az állát, kényszerítettem, hogy rám nézzen. A másik kezemmel pedig kifésültem egy rakoncátlankodó hajtincsét az arcából, és szenvedélyesen megcsókoltam. A kis bestia az alsó ajkamba harapott, mielőtt viszonozta volna a csókot. Az a kettősség, ami már az első csók óta ott lakozott benne, lenyűgözött. Egyik pillanatban félénk kislánynak mutatkozott, ahogy rám nézett az ártatlan, zöld szemével, a másik percben pedig egy vérengző fenevad volt, aki elevenen széttépett. Izgalmas kaland volt. Egy szenvedélyes nő karjai között, a testemet uraló kéjtől ziháltam e

