Aztán még ha ábrázolna valamiféle szépet, de azt a sok krikszkrakszot, hát azt az Isten se érti.
Keresztet vetett, s mosolyogva megkérdezte:
– Kikísérhetem hozzá, aranyoskám?
– Hová, a garázsba?
– Jaj, hát persze, hiszen mondtam, hogy éjt nappallá téve csak ott van az én kis festőinasom.
No, jöjjön csak, de meg ne ijedjen, mert úgy néz ki, mint a Szurtos Péter a kifestőkönyvben.
Azzal megindult, s kikísérte vendégét a garázsba. Ahogy beléptek az ajtón, hihetetlen látvány tárult a szemük elé. A fiú, kezében ecsettel, feltűrt ingujjban állt a fal előtt, s lázasan alkotott az utolsó tenyérnyi szabad helyre. A fiú zavarodottan bólintott tanára felé. Úgy tetszett, mintha gondolatban messze járna.
A festőnő köszönés nélkül hátrált pár lépést, hogy teljes egészében láthassa a képet.
