A zene eddig mély volt és dübörgő, most viszont megváltozott, olyan érzést keltett, mintha minden egyes hang kellemes, meleg vízcseppként hullana alá egy képzeletbeli fürdőben.
Én viszont még mindig a fekete lyuk szélén álltam. Féltem ottmaradni, de elmenni sem bírtam. Milyen ismerős volt ez!
Van választásod, van választásod! Ez nem a te fekete lyukad! Nem kell hagynod, hogy beszippantson! Menj odébb! Menj odébb! – kiabálta bennem egy hang, ugyanaz, amelyik akkor, egyszer éjjel 3-kor kérdőre vont.
Van választásod, van választásod! Ez nem a te fekete lyukad! Nem kell hagynod, hogy beszippantson! Menj odébb! Menj odébb!Egy másik hang is becsatlakozott, ez azonban valóságos volt. Gaia hangja. „Erős vagy!” – sziszegte sürgetően, olyan közelről, hogy szinte éreztem forró leheletét. „Erőse
