1530
Katalin kilencéves korában az unokanővérei, Joan és Anne, férjhez mentek. Ő mindkét esküvőn koszorúslány volt és a gyönyörű rózsaszín ruháját viselte.
Később Margaret néni azt mondta, hogy üres a ház a lányok nélkül, és szomorú arccal járkált, szemmel láthatóan emésztette magát.
– Olyan, mint amikor levágják az ember egyik karját – mondta. – Azt hiszed, örökre a tieid, aztán hirtelen már itt sincsenek. – Ölelésébe vonta Katalint. – Hála Istennek, te itt vagy, drágám, meg Thomas és John is.
Elmorzsolt egy könnycseppet. Határozottan nem volt önmaga.
Katalinnak hiányzott nagynénje nevetése és élénk önbizalma. Az elnyűhetetlen Isabelre hárult, hogy megpróbálja felvidítani Margaret kedélyét, de hiába, mert a nagynénjük úgy viselkedett, mint aki elvesztette minden reményét. A ház szomo
