1541
Katalin díszes székében ült Henrik mellett a Királyi-kápolna királyi padjában Hampton Courtban. Mindenszentek napja volt, és épp most áldoztak. Katalin meghatottan hallgatta a férjét, aki még az oltár előtt térdelt, hogy a legalázatosabb és a legőszintébb köszöneteit ajánlja fel a Teremtőjének a jó életért, amelyet folytat, és amelyet reményei szerint folytatni is fog a királynével. Azt kérte, hogy a gyóntatópapja, Lincoln püspöke, vele együtt adjon hálát. Most a püspök hangosan imádkozott: „Mindenható Isten, köszönjük neked, hogy a királynak, uralkodónknak ilyen szerető, kötelességtudó és erényes királynét adtál.”
– Ámen – mormolta a gyülekezet.
Katalin lehunyta a szemét az imához, és hallotta, ahogy Henrik hangja csengőn megszólal.
– Köszönetet mondok neked, oh, Uram, hogy miutá
