AMIRŐL MÁR ALIG TUDOK VALLANI
Nem tudom elmondani, hogyan halt meg Andris. Ha az utolsó pillanatokat kivéve, szinte véges-végig láttam is. Nem tudom megvallani, milyen kiszáradt öregség támadt bennem, mikor egyszer – mennyi idő múltán, nem tudom – a Göndölné asszony ágya melletti ágyban először nyitottam meg az ajakamat. A föld s a kicsi virágos ablak reszketett.
– Ágyúval lövetik a templomot! – mondotta Göndölné asszony, ahogy ült ott behorpadt orcával, felöltözve az ágya szélén. A hátamat egy nagy párnával támasztotta meg. Mint bányaomláskor, úgy robajlottak a templom lelőtt kövei.
– Nyolcat lőttek! – mondotta Göndölné. Aztán elhallgatott. A szeme szárazon, szikrázva égett. Tejet hozott s a fogamat egy kis késsel próbálta szétfeszíteni, hogy belém tölthesse. Erőlködtem, hogy kinyissam
