Pár órája vagyok a virágüzletben Annie-vel, amikor kivágódik az ajtó, és belép Noah. Az ajtó nekicsapódik az egyik dísznek, és majdnem felborítja. Annie és én felugrunk, Mabel, aki csokrokat gyűjt a panziójába, sikít. Noah összerándul.
– Elnézést. – Ritka vörös pír önti el az arcát. – Nem akartam ilyen drámai belépőt.
Mabel Noah felé bök az ujjával.
– Azt akarod, hogy szívrohamot kapjak? Nem érdekel, ha megpróbálsz előbb a sírba vinni, mert szeretlek, de nem hagyom rád a panziót a végrendeletemben. Az az unokahúgomé lesz.
Noah óvatosan becsukja maga mögött az ajtót.
– Nem kell a panziód, Mabel.
Mabel gúnyolódik.
– Kellene, ha tudnád, mi a jó neked! Édesem, mindenféle pénz van abban a fogadóban. Nem úgy értem, hogy kötegekbe kötve, hanem elrejtve a padlóban.
Noah a homlokát ráncolja
