Megvonom a vállam, mert most igazán nincs kedvem beszélgetni vele erről. Emily a karomra teszi a kezét, és visszaránt, amikor megpróbálok elhaladni mellette.
– Hé, állj meg egy pillanatra! Beszélnünk kell.
– Rendben. De nem akarok Ameliáról beszélni.
Tekintetemet a helyiség szemközti falára szegezem. Nem nézek a húgomra. Morcos vagyok, és csak egy hajszál választ el attól, hogy fortyogó érzelmeim kitörjenek. Nem akarom, hogy ő legyen az, akire minden rázúdul, ha ez bekövetkezik.
– Márpedig fogsz. Ülj le! – A magas asztal felé mutat. Nem mozdulok, kissé gyanakvó vagyok. – Most! – kiabál rám, én pedig mozgásba lendülök, mert a fenébe is, ez a nő ijesztő, amikor komolyan beszél.
a fenébe is,Emily meg sem várja, hogy a fenekem teljesen felmelegítse a bárszéket, amikor egyenesen a szívembe
