Felvette a telefont, és egyből megfogta a kellemes férfibariton. Még jobban meglepődött, amikor a nevének elhangzása után, a hívó fél évődve, ugyanakkor kellő nyomatékkal rákérdezett:
– X. Y., a költőnő?
– Igen. És ott ki beszél?
– Egy rajongója Düsseldorfból.
Biztos volt benne, hogy valami vicc céltáblája lett. A munkahelyén ugyanis, a hivatalos telefonokban sohasem merült fel, hogy az ügyintéző, mármint ő – bár tényleg írogat –, költő lenne.
Jobb esetben, az egyik barátom lehet – gondolta. Hirtelenjében azonban nem tudta beazonosítani a hangot, bár ismerősnek tűnt. Miért akarna megtréfálni?! – futott át az agyán. Aztán kapcsolt. Nemrégiben adott a verseskötetéből egyik régi kollégájának, aki egyben a barátja is volt, az illető bizonyára elolvasta a könyvet, tetszettek neki az amatőr
