A báróleánynak igen nagy híre volt a környéken. Na, nem azért, mintha léha erkölcsével rászolgált volna, épp ellenkezőleg. Olyan rátarti volt az, hogy nem állt szóba holmi egyszerű, földi halandóval. Mondta is neki az anyja: lányom, lányom, itt maradsz a nyakunkon. Előbb–utóbb eljár fölötted az idő. Igaz ugyan, hogy még csak a tizenhatot töltötted, de a te korodban én már legalább menyasszony voltam, és lásd, azóta is milyen jól megvagyunk apáddal!
Ilyen, és ehhez hasonló tirádákat kellett végighallgatnia nap mint nap a szegény bárókisasszonynak, aki azonban ennek ellenére, juszt sem állt szóba senki emberfiával. Tán várt valakire, ki tudja, mindenesetre sorra kosarazta ki a kérőit, a jómódú, de keszegecske polgárfiút, meg a kissé dülledtszemű, silány bárógyereket, sőt, egyszer még egy gr
