A huszonhét éves Juliennek már vagy tíz éve nem volt dolga nővel. Egyszerűen nem akadt senki, aki önként átadta volna magát eme nemes élvezetnek. Pedig szegény feje, mi mindent el nem követett annak érdekében, hogy ez a helyzet – ha lehet, tartósan – megváltozzon.
A lakóházban, ahol élt, valamennyi nőnemű lakótársával – beleértve a tinilányokat és a matrónákat is, nem beszélve a virágkorukban lévő szépasszonyokról –, igyekezett a lehető legfigyelmesebben viselkedni. Kis meghajlással, kalap levéve előre köszönt, a bejárati ajtót előzékenyen kitárta előttük, a nehezebb csomagokat felcipelte az emeletre, a liftet lehívta, vagyis, mindent egybevéve, maga volt a megtestesült udvariasság.
A napjai valahogy így zajlottak: korán kelt, emeleti lakásából leliftezett a földszintre, és azonnal körül
