HATODIK FEJEZETAmint elfordítottam a kulcsot a bejárati ajtó zárjában, felgyulladt a lámpa a nappaliban. Hirtelen zavaró volt a fény. Odakaptam a fejem. Belle a kanapén ült, törökülésben, és kérdőn nézett rám. Bármely más alkalommal kinevettem volna a tyúkanyós viselkedését, de aznap úgy éreztem, mintha valami börtönőrként rajtakapott volna a sompolygáson.
– Mióta ücsörögsz itt a sötétben? – kérdeztem.
– Amióta hazaértem. Eldöntöttem, hogy megvárlak – egy zacskóra mutatott, amely tele volt elvitelre szánt ételdobozokkal. Bűntudatom támadt, amikor rájöttem, hogy csaknem másfél órát voltam távol.
– Ne haragudj – nyögtem ki, de nem volt ötletem, mi mást mondhatnék. Annyi minden történt, mióta Belle leugrott vacsoráért. Így, hogy már nem voltam Alexander bűvkörében, lassan kezdett derengeni
