– Gyere vissza hozzám.
A következő pillanatban maga is megijedt, hogy csak így, megfontolatlanul kimondta, amit az első perctől fogva, amikor Olgát meglátta a kávéházba belépni, ki akart mondani, de másképpen, semmi esetre sem ennyire direktül. Mos viszont parancsolni szeretett volna, életében először, mert megbabonázva, csodálattal és borzongva nézett fel azokra a férfiakra, akiknek nem volt szükségük nagy szavakra ahhoz, hogy a kérésüket parancsnak vegyék, hanem elég volt egy gesztus, egy keményen megfogalmazott mondat, és máris vakon követte őket a sok jobbágylelkű senki, aki hódolat és engedelmesség nélkül még a senkinél is senkibbnek érzi magát. De hát neki sosem volt karizmája, neki nem volt dörgő basszus hangja, ő sosem tudott kérlelhetetlen lenni, sosem tudott parancsnokolni, az ő
