25Charlie a hajón vár rám. A rakparton állok apámmal és Morgannel, akinek azt mondom, teljesen rendjén van, ha most sír. Pedig ő dühösen próbálja letörölni a könnyeit. Tudom, mennyire haragszik magára, amiért képtelen megőrizni a higgadtságát ebben a helyzetben, én mégsem bánom, hogy kimutatja a valódi érzéseit.
Mert én is így érzek. Nem akarom itthagyni őt. Morgan sem hagyott el soha, még akkor sem, amikor a többi gyerek hátat fordított nekem. Remélem, hogy az utolsó kívánságomat nem a barátságunk árulásaként éli meg.
– Nem fáj? – kérdezi apa. Nem tudom biztosan, hogy a napsugarakra érti, vagy arra, ahogyan magához szorít. De egyik sem fáj. Igazából már nem.
Leengedem a pulóverem kapucniját, a nap felé fordítom az arcomat, kitárom a karomat. Érzem, ahogyan átjár a fény és a béke.
– Cs
