2007CHRIS JANUÁR 25. Chris arca a következő felvételen igazán elgyötörtnek tűnt. Természetesen azonnal feltűnt az évszám: 2007. Amy és Chris legrosszabb éve, nekem pedig az első igazán sikeres esztendőm. Fogalmam sem volt róla, hogy az előjelek ennyire hamar megjelentek. – Igazán fáradtnak tűnsz, Christopher. A telefonban is nagyon ideges voltál. Sajnálom, hogy csak egy héttel később tudtalak fogadni. – Semmi gond – legyintett Chris. – Igazából rengeteg minden összejött a munkában. Philadelphiába kellett utaznunk egy tárgyalásra, és éjszakákon át fent voltam, hogy megcsináljak mindent. A gyógyszerek pedig akadályoztak ebben. Sok koffeint ittam, most meg kicsit mintha kibillentem volna az egyensúlyomból. – Ezt egyáltalán nem csodálom. De már vége van a nagy hajtásnak, ugye? – Egyelőre

