Huszonegyedik fejezetDecember 18., szerda
A deszkaajtó nyitva állt, és a kőfalhoz volt rögzítve. Csak enyhe szellő fújdogált, és nyakában a vastag sállal, a kötött sapkában és ujjatlan kesztyűben Ottie-nak elég melege volt, hogy csak a festőköpenyben dolgozzon. Olyan szögben támasztotta fel a festőállványt, hogy a partra látott, és a hosszú cobolyszőr ecsetet könnyedén tartotta az ujjai között. Néha – jobb napokon – a festés olyan volt a számára, mint a meditáció, nem tudatos tevékenység, inkább a lét gyöngéd felfüggesztése. Az ilyen napokon az órák úgy surrantak tova, mint az olvadó fagylalt. Ilyenkor még Bertie-ről is megfeledkezett, képes volt hozzáférni a saját nyugodt énjéhez, amelyet egyébként szétzúzott az élet. Semmi más nem számított.
Ebben az évszakban a csípős hideg és a gyako
