AKKOR: EMMA
813 Words
AKKOR: EMMA…Semmiféle lámpa azon kívül, ami már van, mondja az ügynök. A fregoli tilos. A papírkosár tilos. Dohányozni tilos. Nincs tányéralátét, poháralátét, díszpárna, nipp, lapra szerelt bútor…
Ez hibbant! – mondja Si. Milyen jogon?
Hetekbe telt neki, amíg összeszerelte lakásunk IKEA-berendezését, és azóta azzal a tulajdonosi büszkeséggel néz rá, mintha a saját kezével nagyolta volna ki fából és faragta volna meg.
Én figyelmeztettem, hogy rázós, vonogatja a vállát az ügynök.
A plafonra nézek. Ha már a lámpáknál tartunk, mondom, hogy lehet felkapcsolni őket?
Sehogy, feleli az ügynök. Ultrahangos mozgásérzékelők. Össze vannak kapcsolva egy detektorral, amely a kinti sötétségnek megfelelően változtatja a szintet. Ugyanaz a technológia, amitől felkapcsol éjszaka az autója fényszórója. Utána csak ki kell választani az applikációból a hangulatot, amihez kedvük van. Alkotó, békés, játékos, satöbbi. Télen még extra UV-t is ad, hogy ne legyenek depressziósak. Tudják, mint azok a SAD-lámpák szezonális hangulatzavar ellen.
Simonra ez akkora hatást tesz, hogy hirtelen már nem is érdekli, hogy az építésznek joga van kitiltani a lapra szerelt bútorokat.
Természetesen padlófűtés van, folytatja az ügynök, aki megérezte, hogy sínen van, de a hőt egy fúrólyukból nyeri, amely közvetlenül a ház alatt található. És az összes ablak háromrétegű, vagyis a ház olyan hatékony, hogy szó szerint visszaküldi az áramot az országos villamosműveknek. Soha többé nem fizetnek fűtésszámlát!
Simonnak ez olyan, mintha valaki pornót szavalna. És a biztonság? – kérdezem élesen.
Minden ugyanazon a rendszeren van, mondja az ügynök. Maga nem látja, de a külső falba be van építve a betörésjelző. Minden szobában vannak érzékelők, ugyanazok, amik a villanyt kapcsolják fel, és a rendszer okos. Megtanulja, hogy maga kicsoda, és mik a szokásai, de mindenki mást egyeztet magával, ellenőrizve, hogy beléphetnek-e.
Em! – kiáltja Simon. Ezt látnod kell, ezt a konyhát!
Átcsámborgott az oldalsó részbe, oda, ahol a kőasztal van. Először azt se értem, miből jött rá, hogy az a konyha. Kőpult fut végig az egyik fal mellett. Az egyik végén van valami, ami feltételezésem szerint a csap lehet. Kiugró, vékony acélcső, alatta sekély mélyedés, talán a mosogató. A másik végén négy kis lyuk egymás mellett. Az ügynök elhúzza a kezét az egyik fölött, amelyből azonnal kivágódik a sziszegő lángnyelv.
Ta-dam! – mondja. A tűzhely. És az építész szívesebben mond konyha helyett refektóriumot. Elvigyorodik, mutatva, hogy ő is mekkora bárgyúságnak tartja.
Közelebbről nézve látom, hogy néhány burkolólapot vékony barázdák választanak el. Megnyomom az egyiket, és a kő megnyílik – nem kattanva, hanem ráérős, pneumatikus sóhajjal. Egy nagyon apró konyhaszekrény van mögötte.
Megmutatom az emeletet, mondja az ügynök.
A lépcsőt a falból kiugró, különálló kőhasábok alkotják. Gyerekeknek természetesen nem biztonságos, figyelmeztet bennünket az ügynök. Nézzenek a lábuk alá.
Hadd találgassak, mondja Simon. A korlát és a rács is a tiltólistán van?
Meg a háziállat, mondja az ügynök.
A hálószoba ugyanolyan dísztelen, mint a ház többi része. Az ágy beépített – halvány kőtalapzat, rajta összegöngyölt, futonszerű matrac – és a fürdőszoba nem zárható, csak megbújik egy másik fal mögött. De míg a lenti kietlenség drámai, kórházias jellegű volt, idefent megnyugtató, már-már hangulatos.
Olyan, mint egy luxusbörtön cellája, állapítja meg Simon.
Mint mondtam, nem felel meg a közízlésnek, helyesel az ügynök. Ám a megfelelő személy…
Simon megnyomja a falat az ágy mellett. Kinyílik egy másik falmező. Egy ruhásszekrény van mögötte. Tíz szerelés, ha elfér benne.
Az egyik szabály, hogy soha, semmi sem lehet a földön, mondja segítőkészen az ügynök. Mindent el kell tenni.
Simon a szemöldökét ráncolja. Egyáltalán honnan tudhatják?
A rendszeres ellenőrzés benne van a szerződésben. Továbbá, ha valamelyik szabályt megsértik, azt a takarító azonnal köteles jelenteni a házkezelőségnek.
Kizárt, mondja Simon. Ez olyan, mint visszaülni az iskolapadba. Engem senki se oltson le, ha nem szedem fel a koszos ingemet!
Rájövök valamire. Egyetlen visszajáró emlékem vagy pánikrohamom sem volt, amióta betettem a lábamat a házba. Annyira el van vágva a külvilágtól, annyira begubózott, hogy tökéletes biztonságban érzem magamat. Beúszik a fejembe a kedvenc filmem egyik sora: Az a csendesség, büszkeség. Itt semmi igazán rossz nem történhet veled.
Mármint természetesen döbbenetes, folytatja Simon. És ha nem lennének ezek a szabályok, valószínűleg érdekelne. Csakhogy mi rendetlenek vagyunk. Em oldala a hálószobában úgy néz ki, mint mikor bomba robbant a French Connectionben{1}.
Hát, abban az esetben, bólogat az ügynök.
Nekem tetszik, mondom gondolkozás nélkül.
Tetszik? Simon meg van lepve.
Más, de… végül is logikus, nem? Ha építesz valami ilyet, valami hihetetlent, akkor megértem, ha azt akarod, hogy rendesen lakjanak benne, úgy, ahogy te jónak látod. Mi más értelme lehet? Ráadásul fantasztikus. Még sose láttam ilyet, még magazinokban sem. Tudunk mi rendesek lenni, ha ez az ára, hogy egy ilyen helyen lakhassunk, nem?
Hát… Klassz, mondja bizonytalanul Simon.
Neked is tetszik? – kérdezem.
Azt mondja: ha neked tetszik, akkor én imádom.
Nem, mondom, de most őszintén! Nagy változás lenne. Csak akkor akarom, hogy belevágjunk, ha komolyan akarod.
Az ügynök les bennünket; mulattatja, hogyan alakul ez a kis eszmecsere. Nálunk ez mindig így van. Nekem van egy ötletem, Simon átgondolja, és végül igent mond.
Igazad van, Em, mondja lassan. Sokkal jobb mindennél, amit másutt kaphatnánk. És ha elölről akarunk kezdeni mindent, akkor ez sokkal alkalmasabb rá, mintha egy másik szabványos, egyszobás albérletbe költöznénk, nem?
Az ügynökhöz fordul. Na, és mi a következő lépés?
Ó, mondja az ügynök. Hát ez a rázós része.
- Writer
