38. FEJEZET– Úgy érted, Jesus megengedte?
– Mit nem értesz, Manuel? Téged és Jesust nem láthatnak az amerikaiak.
A fejemmel intek az egyik gerillának, hogy az ételt pakolja le a kinti asztalra.
– És mi van, ha nem engedelmeskednek?
Fognak… Bízok benned, Robert Cooper százados!
– Olyan nincs. Kivisznek.
Amikor eltűnnek az embereink, hogy az amerikaiakat kivezessék, Manuel tenyere hirtelen a fenekemre siklik. Először azt hiszem, csak véletlen mozdulat, de megszorít, és az eddig higgadt hangnemét meghazudtolva a fülembe morogja:
– Na mi lett a mi kis Chavez kurvánkból…
Tulajdonképpen nem tudatosan cselekszem, de a kezem rögtön meglendül, és az alkarommal Manuel arcába vágok.
– Te rohadék…
Utánam kap, az ingemet megrántva máris a dekoltázsomhoz hajol. Annyira letaglóz a helyzet, hogy
