40. FEJEZET2020
DÉL-AMERIKA; USA
Csak bámulom őket. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy minden megváltozik bennem. Szomorú vagyok, amiért magamra maradtam és idegen helyre megyek, de a vonásaikban azt is látom, hogy az új utam, az új helyzetem nem lehet rosszabb, csakis jobb. Jesus egykor beszélt nekem honvágyról, ami egy idő után az emberre törhet, én már most úgy érzem bizonyos pillanatokban, hogy talán vissza kéne mennem Venezuelába.
Paul alszik, Roberttel szemezek, és ez most még a közelségénél is jobban izgat. Bármi történjen is, örökre megjegyzem az arcát. A csodás csokoládészemét, amit folyton összevon, mint egy durcás kölyök, és amitől zavarba jövök. Az állán húzódó gödröcskét, amit az embernek kedve támad csókokkal kitölteni. Az erős állkapcsát, amit szinte követelnék, hogy rám sim
