11. FEJEZETCAMERON ÁTNÉZETT a pezsgőspohara fölött.
– Ő itt az igazgató úr tulajdona.
Alig bírtam ki, hogy ne tátsam el a számat; kiegyenesedtem.
– Mi lenne, ha megtárgyalnánk? – kérdezte a szenátor.
Cameron egymás mellé helyezte a kését és a villáját a tányérján, és hátradőlt; apró biccentéssel nemet intett.
DeLuca szenátor összefonta a karját.
– Nyilván lehet kivételt tenni, nem?
Cameron ismét a combomat szorongatta, és annak ellenére, hogy minden erőmmel önkéntelenül is azt üzente, hogy képes lenne eltörni a csontomat, ezt láthatóan nem vette észre.
– Hogy van az édesapád? – kérdezte Cameron.
– Jól. Üdvözletét küldi – mondta a szenátor. – Nagyon örülnék, ha ez összejönne.
Cameron már épp válaszolni készült, amikor megakadt a pillantása valamin a terem túlsó végében. Felemelte
