Illetve négy családtagomból hármat.
Mad hátrafordult, türelmes, szenthez illő, jámbor mosollyal nézett rá. Nem bízott benne, de durvának sem akart látszani.
– Tessék, Julian?
– Gondolkodtam egy kicsit – mondta Julian, azzal egy lépést tett felénk, vastag poharában whiskeyt forgatva.
– Rosszul hangzik – jegyeztem meg.
Kuncogás hallatszott körülöttünk. Nem vicceltem, de akkor is.
– Nem igazán volt időnk megismerni téged. Pénteken este… indiszponált voltál – mondta úgy, mintha Madison több vödröt hányt volna tele a vacsoraasztalnál, nem egyszerűen abban nyilvánult volna meg a spiccessége, hogy kicsit összefüggéstelenül beszélt, miután anyámmal és húgommal visszavonult a szalonba. – Szombaton pedig nem jöttél velünk túrázni, a borkóstolóról is hiányoztál. Bonyolult nőszemély vagy, ugye?
