TIZENEGYEDIK FEJEZETMaddie
Két futár várt az ajtóm előtt. Hatalmas kartondoboz volt náluk, utasításokat kiabáltak egymásnak, szájuk egyik sarkából a másikba tolták a cigarettát. Hunyorogva rohantam feléjük.
– Segíthetek?
– Reméljük, asszonyom – mordult az izzadtabb.
– Ágykeret küldemény Goldbloom névre – mondta a másik futár, pattanásos, tizenkilenc év körüli fiú. Előrehullt hajtincset fújt ki az arcából, és letette a molnárkocsit. Éreztem, hogy szemem tágra nyílik.
Nem, ezt nem tehette.
– Igen, az én vagyok. Ágykeret?
Egyszerre bólintottak.
– Ne legyen annyira meglepődve. Extra díjat fizetett az azonnali szállításért.
Szédült mosoly akart kiülni arcomra, küzdöttem ellene.
– Fehér?
A kamasz bosszúsan szusszant.
– Fehérebb, mint az ujjperceim, asszonyom. Bemehetünk?
Beengedtem
