Amikor a telkét megvette, az utcában ő volt az egyetlen építkező. Igaz, utca sem volt még, s a házszám is csak helyrajzi szám. Mivel egyedül neki volt féltenivalója, hát körbevette a telkét magas, vaskos kőkerítéssel.
Az évek múltával vevőre lelt a többi gazdátlan telek is. Mellette is építkezni kezdtek. Elsőnek a terepet tisztították meg az ember nagyságú gaztól, s csak egy-két kisebb, magától kelt fát, bokrot hagytak meg, őrizve a kert természetes látszatát.
A kis fát csak akkor vette észre, amikor az magasabbra nyúlt, mint a kerítése. Közvetlenül a masszív kőkerítés mellett nődögélt, még ugyan nem támaszkodott rá, nem is ért hozzá, de lelki szemeivel már látta, mint fogja megbontani, összerombolni az ő impozáns, gyönyörű kerítését. Szólt is a szomszédnak, venné már ki azt a csenevész
