VALAKI KÖVET
Ahogy a meleg lépcsőházból kilépett az utcára, azonnal arcul csapta a hideg hajnal kellemetlenül nyirkos lehelete. A szemerkélő köd a korai kelés miatt eleve rossz hangulatát csak még borongósabbá tette.
Kedvetlenül kezdte szaporázni a lépteit, hogy legalább a fél hatos buszt el ne szalassza, mert a végén még elkésik a munkahelyéről.
Már percek óta caplatott az egyre sűrűsödő, tapadós nedvességben, amikor a csendből kihallani vélte egy másik cipő kopogását. A léptek, igazodva az övéhez, egyenletesen csapódtak az aszfalthoz, állhatatosan követték.
Újabb percek teltek el. Nem akart fóbiásnak mutatkozni, hogy lopva hátranézzen, ki jöhet mögötte, bár talán meg sem látta volna a sűrű, lekvárhoz hasonlatos ködben.
Akkor támadt egy ötlete, és az egészen felvillanyozta. A megálló
