II. FEJEZETSeth Morley egy műanyag nyelű késsel gondosan kettévágta az előtte fekvő Gruyère sajtot, és így szólt:
– Elmegyek. – Hatalmas szeletet vágott magának a sajtból, és a késsel a szájához emelte. – Holnap este. A Tekel Ufarszin Kibuc nem lát többé engem. – Elvigyorodott, de Fred Gossim, a telep főmérnöke nem viszonozta ezt a győzedelmes mosolyt, sőt még komorabb lett. Rosszkedve betöltötte az irodát.
– Nyolc év óta kéri a férjem az áthelyezést – mondta nyugodtan Mary Morley. – Sohasem akartunk itt maradni. Jól tudod.
– Mi is velük megyünk. – Michael Niemand dadogott az izgalomtól. – És úgy kell neked: idehozol egy első osztályú tengerbiológust, aztán elküldöd abba az átkozott kőbányába sziklát cipelni. Torkig vagyunk! – Oldalba bökte a feleségét. – Nem igaz?
– Miután ezen a boly
