VIII. FEJEZETGlen Belsnor álmodott. Saját magáról álmodott az éjszaka sötétjében: olyannak látta magát, amilyen a valóságban volt; bölcs, jóságos és gondoskodó. Meg tudom tenni, gondolta boldogan. Mindegyikükre vigyázni tudok, segítem és óvom őket. Mindenáron meg kell őket védenem, gondolta álmában.
Álmában kábeleket szerelt, megszakítókat csavart a helyükre, egy segédegységet próbált ki.
A bonyolult gépezet felbúgott. Többmérföldnyi magas, gerjesztett mező emelkedett minden irányban. Ezen senki nem jut át, gondolta magában elégedetten, és már nem félt annyira. A telep biztonságban van, ami nekem köszönhető.
Az emberek ide-oda járkáltak a telepen. Hosszú, vörös köntöst viseltek. Dél lett, és dél maradt ezer évig. Hirtelen észrevette, hogy megöregedtek. Imbolyogva mászkáltak, mint a boga
