Minden igaz szerelem örökre izzik vörösen; Ha nagy szerelmek múltak el, azok kihunynak hirtelen. HELEN HUNT JACKSON:Kimúlt Aznap este fél kilenckor, amikorra Jago Ross általában már hazaért a munkahelyéről, Strike is megérkezett Kensingtonba, és a hatalmas, masszív kinézetű vörös téglás, fehér kőburkolatú épülethez sétált, amelyben Jago lakása volt. Valóban, a másodikon végig égett a lámpa mindenhol, így aztán Strike megnyomta a csengőt a bejárat mellett. A bejárati ajtó részben üveg volt, és ezen keresztül be is látott a fényűző előtérbe. Egy fekete egyenruhás portás nyitott ajtót, de nem engedte be. – Jago Rosshoz jöttem – mondta neki Strike. – Cormoran Strike vagyok. – Felszólok neki, uram – felelte a portás olyan visszafogottan halk hangon, mint valami temetkezési vállalkozó, és

