A koromfekete szív

12

Én, ki tudhattam volna, Előre láttam a bajt!

ELIZABETH BARRETT BROWNING:Aurora Leigh

Az értekezlet már több mint egy órája véget ért. Kint a Denmark Streeten még mindig ömlött az eső. Az iroda ablakából viharosan sötétnek látszott az ég, és Strike és Robin (már csak ők ketten maradtak bent) tükörképe mint két szellem tűnt fel az üvegen.

Pat nem ment haza a szokott időben, de nem azért, mert olyan nagyon találkozni akart a rendőrnyomozóval, aki azt ígérte Robinnak, hamarosan ott lesz, hanem mert mintha úgy gondolta volna, Strike nem viselkedik elég gondoskodóan a társával.

– Még mindig nyúzottan fest – közölte Strike-kal, amikor az kijött a belső irodából. Robin hallotta, hogy lemondta a vacsorát egy ismeretlen partnerrel. – Kéne neki egy brandy. Megyek és veszek.

– Nem akarok piától bűzleni, amikor a rendőrséggel beszélek, Pat – szólt közbe Robin, mielőtt Strike bármit mondhatott volna. – És csak a fények miatt nézek itt ki ilyen szörnyen. Jól vagyok! Menjen haza, jó hétvégét!

Így hát Pat leakasztotta az üvegajtó melletti fogasról az esernyőjét és a táskáját, vetett még egy kétkedő pillantást Robinra, majd távozott.

– Mi baj a fénnyel itt? – kérdezte Strike, amint becsukódott mögötte az ajtó.

– Úgy néz ki tőle mindenki, mintha kórosan vérszegény lenne – felelte Robin. – És nem kellett volna lemondanod a vacsorát sem! Tudok beszélni a rendőrséggel egyedül is.

– Inkább maradok – mondta Strike. – Kérsz még egy teát?

– Az remek lenne – bólintott Robin. – Kösz.

Igazából örült neki, hogy Strike nem ment el. Jobban megrázta a dolog, mint szerette volna bevallani. Valamit muszáj volt csinálnia, így összecsukta a műanyag széket, amin az értekezleten ült, elrakta, és inkább a forgószékre ült le Pat asztala mögött. Az jóval kényelmesebb.

– Tettem bele cukrot – rakta le elé a csészét Strike.

– Jól vagyok, az isten szerelmére! – nézett rá Robin immár kissé ingerülten. – Ha mindig kikészülnék, valahányszor megkéselnek valakit Londonban, a fél életemet ájultan tölthetném!

Strike leült a műbőr kanapéra a teájával.

– Annak, hogy Ledwellt megölték, semmi köze ahhoz, hogy nem vállaltad el az ügyet, ugye tudod?

– Persze – vágta rá Robin, és nem nézve a nyomozóra kortyolt egyet a teából. – Nyilván tudom.

– Nem is vállalhattuk volna be a várólistás ügyfelek előtt.

– Tudom!

– És még ha az a troll is késelte meg, akit le akart leplezni – folytatta Strike –, ami, meg kell mondanom, meglehetősen valószínűtlen, szóval még ha tényleg a troll is volt a gyilkos, semmiképp sem tudtuk volna kideríteni, ki az, ilyen rövid idő alatt.

– Tudom! – mondta megint Robin. – De… de Edie Ledwell talán kicsit jobban érezte volna magát az utolsó egy-két hetében, ha tudja, hogy legalább tett valamit… a francba! – dühösen elfordult Strike-tól, és megtörölte a szemét a pulóvere ujjával.

Hirtelen megjelent a szeme előtt Edie Ledwell: az elmaszatolódott smink, a tetovált kéz a lerágott körmökkel, ahogy a tintafoltos, drága táskát szorongatja az ölében. Dobolt az eső az ablakon. Robin nagyon szerette volna, ha ideér már a rendőrnyomozó. Meg akarta tudni, mi történt pontosan.

Megszólalt a kapucsengő. Robin fel is ugrott, de Strike hamarabb feltápászkodott a kanapéról. Megnyomta a kapucsengő gombját, és egy testetlen hang szólalt meg belőle:

– Ryan Murphy nyomozó, Robin Ellacotthoz jöttem.

– Remek, jöjjön fel! – válaszolt neki Strike, és megnyomta a kapunyitó gombot.

Strike kilépett az ajtón, és lenézett a lépcsőházban. Ketten kapaszkodtak felfelé az irodájukhoz. Egyikük egy magas férfi volt, a másik egy koromfekete hajú, apró termetű nő. Mindketten civil ruhát viseltek.

– Ryan Murphy – mutatkozott be a fehér nyomozó. Kellemes kinézetű férfi volt hullámos, világosbarna hajjal.

– Cormoran Strike – rázott vele kezet a másik.

– Ő pedig Angela Darwish.

A fekete hajú nő némán odabólintott Strike-nak, ahogy bementek az irodába. Robin már felállt Pat asztala mögött, hogy kezet foghasson velük. Ezután Strike ismét előszedte a kinyitható műanyag székeket a szekrényből. Amikor mindenki helyet foglalt, és a nyomozók elhárították a felajánlott teát vagy kávét, Ryan Murphy arra kérte Robint, mondja el, pontosan mi is történt közte és Edie Ledwell között, amikor az animátor felkereste az irodában.

Strike némán, a teáját iszogatva hallgatta Robin beszámolóját. Némi büszkeséget is érzett, milyen éles megfigyelőtehetségről tesz tanúbizonyságot, és milyen módszeresen mondja el a nyomozónak a rövid beszélgetést. Darwish (Strike úgy ítélte meg, a nő negyvennél idősebb lehetett) halvány fintorral az arcán figyelte Robint.

– Hogy írjuk ezt az Anomie nevet? – kérdezte Murphy, amikor Robin először említette. Robin lebetűzte neki.

– Ez valami szójáték az anonimre, vagy…?

Strike e pillanatig nem is hallotta még Ledwell netes zaklatójának nevét, és már nyitotta volna a száját, de Darwish megelőzte:

– Az anómia – szólalt meg magas, tisztán csengő hangon – a szokásos erkölcsi vagy társadalmi normák hiánya.

– Komolyan? – nézett rá Murphy. – Ezt nem is tudtam. Folytassa csak! – fordult megint Robinhoz. – Ott tartott, hogy volt nála egy dosszié… mi volt benne?

– Anomie tweetjei kinyomtatva, a saját jegyzeteivel. Nem néztem át az egészet – felelte Robin. – Véletlenül egyébként itt is hagyta.

– Véletlenül nincs még min…

– Nincs – vágott közbe Robin. – Megkértem az irodavezetőnket, hogy az ügynökén keresztül juttassa neki vissza. Megkérdezhetem Patet, hogy tényleg visszaküldte-e.

– Majd én megkérdezem – szólt közbe Strike, majd felállt, és bement a belső irodába, hogy ne zavarja a beszélgetést. Behúzta maga után az ajtót.

– Szóval ez az Anomie – folytatta Murphy – egy csomó személyes dolgot tudott róla?

– Igen – bólintott Robin. – Futólag belepillantottam a dossziéba, mielőtt odaadtam volna Patnek, hogy juttassa vissza. Tudott róla, hogy Edie pénzt kapott egy rokonától, és hogy volt egy öngyilkossági kísérlete, és hogy melyik kórházban feküdt utána.

Amikor az öngyilkosság szót kimondta, Robin látta, hogy Darwish tekintete gyorsan Murphyre ugrik, majd ismét el róla. A férfi továbbra is csak Robinra figyelt, ő pedig folytatta:

– Anomie ismerte egy olyan lány személyazonosságát is, aki a rajzfilm egyik szereplőjének is mintául szolgált. És Edie ebből gondolta, hogy tudja, kicsoda Anomie.

– És mit gondolt, ki az? – kérdezte Murphy.

– Egy Seb Montgomery nevű férfi.

Ahogy kimondta a nevet, Robin mintha azt látta volna a nyomozókon, hogy szinte észrevehetetlenül, de mégis megroskadtak volna, az arcuk is fáradtabbnak tűnt. Az a fura érzése volt, hogy valahogy csalódást okozott Murphynek és Darwishnak.

– Mondott részleteket is erről a Montgomeryről? – érdeklődött tovább Murphy.

– Igen. Valami animátor vagy grafikus, aki segített neki és Blaynek, amikor belekezdtek A koromfekete szívbe – felelte Robin. – Azt hiszem, azt mondta, Montgomery ugyanabban a művészeti iskolában tanult, amelyben Blay is. Néhány rész után már nem volt tovább szükség a segítségére, és Edie azt mondta, a pasasnak nem tetszett, hogy kirakták, miután a sorozat kezdett egyre népszerűbbé válni.

Nyílt az ajtó, és belépett Strike.

– Igazad volt – mondta Robinnak. Az eső tovább verte az ablaküveget. – Pat visszaküldte a dossziét Ledwell ügynökének. A neve Allan Yeoman. A West Enden van irodája művészklienseknek, AYCA-nak hívják.

– Remek, köszönöm – bólintott Murphy, és feljegyezte mindezt, miközben Strike egy mordulással visszaült a kanapéra.

– Nos, említett Ledwell mást is, aki lehet Anomie? – kérdezte Murphy.

– Nem – rázta a fejét Robin. – Csak Montgomeryt.

– Hogy írná le, milyen lelkiállapotban volt, amikor önnel beszélt?

– Zaklatottban – felelte Robin. – Úgy festett, mint aki elhanyagolja magát. Tövig rágott körmök, gyűrött ruhák, a csizmáját meg kellett volna sarkalni…

– Azt is megfigyelte, hogy a csizmáját meg kellett volna sarkalni? – kérdezett vissza Murphy. A felső ajka vastagabb volt az alsónál, és ez adott az arcának valami kedvességet. Különben minden szögletes volt rajta. Mogyoróbarna szeme volt, bár közel sem olyan különleges, mint Edie Ledwell borostyánszínű szeme.

– Igen. Olyan… olyan fura ellentétek látszottak rajta. Nagyon drága táska és kabát, de különben elég igénytelen. A nyakán pedig szorítás okozta véraláfutás.

– Véraláfutás a nyakán?

– Igen… először azt hittem, kosz, de aztán alkalmam nyílt közelebbről is megnézni, és felismertem, mi az. Meg is kérdeztem, mi történt, azt felelte, nekiment valaminek, és hogy csak ügyetlen. De szorítás okozta nyom volt, ki tudtam venni a hüvelykujj lenyomatát. Említett egy férfi partnert, de a nevét nem mondta. Az volt a benyomásom, hogy együtt élnek.

– Igen, így volt – igazolta Murphy. – A pasas tanár. Volt bármi olyan jel, amiből ön azt gondolta, menekülni próbál a kapcsolatból? Említett családon belüli erőszakot?

– Nem – vágta rá Robin. – Úgy tűnt, teljesen az foglalja le, amit ez az Anomie művel, meg hogy Blay azt hiszi, ő maga áll az egész mögött, bár nem lepne meg, ha lettek volna más személyes gondjai is. Úgy tűnt… hát, mondjuk úgy, ha azt látom a hírekben, hogy öngyilkos lett, az nem lepett volna meg annyira, mint ami történt. Határozottan idegenkezűség van a dologban, ugye?

– Igen – bólintott Murphy.

– Blaynél is? – szólt közbe Strike.

– Igen, de… nyilván megértik…

– Hát persze – mondta Strike, és nyugtatólag felemelte a kezét. Egy próbát megért.

– Blaynek ez a vádja, hogy Ledwell Anomie… – kérdezett tovább Murphy. – Miből jutott erre a következtetésre, nem tudja?

– Úgy emlékszem… – Robin az asztalt bámulva próbálta felidézni a nő szavait – …Blay azt mondta, „hallott” ilyesmit, de nem volt hajlandó elárulni, kitől. Néhányszor beszéltek telefonon, Blay újra megvádolta ezzel, Ledwell pedig tagadta. De aztán az utolsó telefonbeszélgetésben Blay azt állította, van egy dossziényi bizonyítéka, hogy Ledwell Anomie.

– Egy valódi dosszié? – kérdezte Murphy. – Mármint egy konkrét mappa?

– Biztosan nem tudom, de Ledwell mintha úgy gondolta volna – válaszolt Robin. – Mondta, hogy kérdezte Blayt, mi van benne, de az nem mondta meg.

– Jó, ennek határozottan utána kell néznünk – pillantott Darwishra Murphy. A másik bólintott. – Ennek az Anomie-ról szóló dossziénak. És ezzel a Seb Montgomeryvel is beszélünk. Gondolom, nem tudja, hol dolgozik most? – fordult Robinhoz.

– Sajnos nem – felelte a lány. – Mivel nem tudtuk elvállalni az ügyet, részleteket nem is kérdeztem.

– Semmi baj. Nem lehet túl nehéz előkeríteni, ha benne volt a rajzfilmjük készítésében.

Darwish, aki meg sem szólalt azóta, hogy az anómia meghatározását közölte, most megköszörülte a torkát.

– Csak még néhány kérdés – fordult Robinhoz, és most először ő is tollat és jegyzetfüzetet vett elő. – Mondott Ledwell bármit arról, hogy ez az Anomie a politikai nézetei miatt zaklatná?

– Nem – felelte Robin. – A politikát nem is említette. A támadások mind személyes jellegűek voltak: azt állította, hogy prostituáltként dolgozott, kiposztolt egy képet a lakásáról. Valós személyes információkat is megosztott róla.

Darwish leírt valami rövidet, majd ismét felnézett:

– És maga egészen biztos benne, ugye, hogy nem említett senki mást, aki a zaklató lehetne?

– Biztos vagyok benne, nem említett – jelentette ki Robin.

– Nem említette a színészt, aki a Drek nevű figura hangját kölcsönözte?

– Nem – válaszolt összeráncolt homlokkal Robin. – De arról a szereplőről mondott valamit: hogy már azt kívánja, bár ne találta volna ki. Azt nem mondta, miért… hacsak nem azért, mert a sorozatban ez a Drek nevű figura veszi rá a többieket a játékra. Talán arra gondolt, hogy ha Drek nem lenne, Anomie sem csinálta volna meg a játékát.

– Maga látta már ezt a rajzfilmet? – érdeklődött Murphy.

– Egy kicsit láttam belőle, igen – bólintott Robin. – Olyan…

– Elmebeteg?

– Egy kicsit, igen – felelte Robin erőltetett mosollyal.

Darwish közben megint leírt valami rövidet, de most becsukta a noteszét, és vetett egy pillantást Murphy nyomozóra, amelyben egyértelműen benne volt: én megvagyok.

– Nos, jól van, hát nagyon sokat segített, Miss Ellacott – zárta le a beszélgetést Murphy, és Darwishsal mindketten felálltak. – Megadom magának a saját számomat, ha esetleg bármi egyéb eszébe jutna.

Azzal Robin kezébe nyomta a névjegyét. Nagy keze volt, meleg és száraz, ahogy kezet fogtak. Olyan magas volt, mint Strike, bár jóval vékonyabb.

Strike kikísérte őket. Robin épp Murphy névjegyét tette el a táskájába, amikor a társa visszaért.

– Jól vagy? – érdeklődött Strike, és becsukta az üvegajtót, kizárva a távolodó léptek hangját.

– Jól – felelte Robin, úgy érezte, már vagy ezredszerre. A cukros teája maradékával a mosogatóhoz ment, és kiöblítette a csészét.

– Valami nem stimmel – közölte Strike. A lépcsőházban visszhangzott a bejárati ajtó csapódása.

Robin visszafordult Strike felé. Az ablakon még mindig dübörgött az eső.

– Mire gondolsz?

– Az a kérdés a politikáról.

– Hát… asszem, a Twitteren folyton politikáról vitatkoznak az emberek.

– Ja – bólintott Strike, jobb kezében a telefonjával. – De amíg Murphy a véleményedről kérdezgetett a rajzfilmről, rákerestem Drek szinkronhangjára.

– És?

– A kirúgásának okát sokan a szélsőjobboldali nézeteiben látták. Azt állította, hogy csak szatirikus volt, de Ledwell és Blay nem vették be, és kirúgták.

– Ó – nézett nagyot Robin.

Strike megvakarta az állát és az üvegajtóra pillantott.

– És nem t’om, neked feltűnt-e, de azt nem is mondták meg, hol dolgozik Angela Darwish. És ő nem hagyott itt névjegyet.

– Én azt hittem, ő is nyomozó.

– Lehet.

– Miért, mi más lehet?

– Én arra gondoltam… – mondta lassan Strike –, hogy nem terrorelhárítás-e… vagy MI5.

Robin csak bámult Strike-ra, míg rá nem jött, hogy a még mindig a kezében tartott csészéről meleg víz csöpög a lábára. Gyorsan letette a szárítóra.

– MI5?

– Csak egy ötlet.

– Mégis miféle terrorista célozna be két animát…

Hirtelen elhallgatott, mert Strike csak nézett rá felvont szemöldökkel. Mintha halkan felhangzott volna köztük a lövések hangja egy párizsi szerkesztőségben.

– De hát a Charlie Hebdo… az egészen más! A koromfekete szív nem egy politikai rajzfilm, a vallásról sincs benne sem…

– Nem – mondta végül Strike. – Lehet, hogy igazad van. Akkor elindulsz? Lemegyek veled, veszek valami kaját.

Ha Robin nem azon tűnődött volna magában, ugyan miért érdekelhetné két animátor megkéselése az MI5-ot, talán feltűnt volna neki, Strike vajon miért visz magával egy kis hátizsákot a kínai negyedbe, kajáért. De úgy elgondolkodott, hogy Strike hazugságát észre sem vette.