Dalma
A fiú tizenöt perces késésben volt.
Az eperszínű nyári ruhát viselő, törékeny, apró termetű lány már fél órája ült a kávézó teraszán, és türelmesen várt rá. Napbarnított, mosolygós arcára kiült az izgalom. Bárki láthatta volna rajta, hogy randevúja van. Csakhogy az asztalok előtt elhaladó emberek ügyet sem vetettek rá. Néhány futó pillantás vagy egy-egy elismerő mosoly ugyan járt neki a férfiak részéről, de ők is éppen úgy siettek a maguk dolgára, ahogy a többi járókelő. A macskaköves sétálóutcában álló, hófehérre mázolt, kör alakú kovácsoltvas asztalok már-már a városképhez tartoztak, a környéken lakók annyira megszokták őket. Csak a napsütés ereje, a szél erőssége és az asztalok körül felbukkanó arcok változtak.
Szeptember eleje volt, és ezen a kora estén Dalma feje fölött füsts
