AMIKOR VIRGIL MEGÉRKEZETT a vacsorára, az első, amit meglátott, három frissen festett szék volt, a szülei kétautós garázsa előtt. Az apja szokása volt hazahozni agyonhasznált bútorokat a gyülekezettől, helyrepofozta és átfestette őket, aztán odaadta bárkinek, akinek szüksége volt rá – kivéve annak a húszegynéhány megrögzött eretneknek, aki a Szcientológia Egyház hívője volt, ezt a szektát ugyanis ki nem állhatta. – Ha a pokolra kerülnék, ami meglehetősen kellemetlen fordulat lenne, mindazok után, amit tettem, hát azért kerülnék oda, mert annyira megvetem ezeket az embereket – magyarázta a fiának az előszobában, amíg a kezéről próbálta ledörzsölni a rászáradt festékmaradékot. – Nincs a szívemben egy szikrányi megbocsátás sem, ha rájuk gondolok. Ezek a legsötétebb szélhámosok Amerika történ

