HŰTLENEK
Sanyi árkon-bokron át követ, de egy szót sem szól, amióta elhagytuk az intézetet. Jó ideje heverészünk már a fűben, minden cél nélkül, hajnali prédájául a kullancsoknak. Sanyinak a jobb keze fején tüske ejtette karcolás, a vér még nem alvadt meg, nedvesen csillog rajta. Időnként benyálazza a sebet, aztán a piszkos inge ujjával megtörli. Minden ruhadarab lötyög rajta, mintha külön-külön másra szabták volna. A nadrágja a földet söpri, lent a hajtásnál csupa sár. Az inge rövid is, szűk is, újra meg újra kicsúszik a nadrágjából, elöl-hátul csurom víz a harmattól; cipőjén a madzag csomója útközben kioldódott, s a fűző végét beletaposta a bőrtalp recéibe. De így van ez jól. Végtére is nem kiránduláson vagyunk. Hasztalan könyörgök neki, hogy induljunk tovább. A végén belerúgok, nem durv
