MÉG INNEN
Elbeszélgettünk, mint régen, te mégis azt mondtad, emigrálnak tőlünk a szavak, engem pedig elfogott az irigység, hogy újra megelőztél, még ha csak „mellbedobással” is. Eleinte csalást szimatoltam a viselkedésed mögött. Amikor délután felhívtál, hogy azonnal beszélni akarsz velem, és unszolásodra, bár nem szívesen, vettem a kalapomat; azt gondoltam, az elkényeztetett gyereket sarokba állította a tanító bácsi, s ettől az pánikba esett. Meglepett, hogy éppen velem akarsz beszélni. Bizalmasabb barátaid is vannak, akik a befolyásukból élnek, s úgy adják-veszik az érdemeket, mint más a bélyegeket vagy a használt autót. Engem, úgy látszik, a lelkipásztorodnak neveztél ki – erre gondoltam. Meg arra: ha valami bajod van, eszedbe sem jut felkeresni a barátaidat, hanem egyszerűen magadhoz
