Mindent, amit tudok, elmondok a nyomozóknak, kivéve a flakonokat. Az nem tartozik a rendőrökre, és bár tényleg nem lenne nagy gáz, legalábbis nekem, ha leültetnék egy pár hónapra, vagy legalább – légyszi, légyszi – néhány hétre Tinát, tudom, hogy Ariel miatt nem tehetek ilyet. Hogy aztán hogyan adom majd elő ezt a titkos fiolás dolgot Arielnek, ráadásul úgy, hogy már csak fél napunk van, azt nem tudom. Mindenesetre most Tinának kisebb baja is nagyobb lesz annál, hogy beszerezzen egy újabb adagot, vagy ha már beszerezte is, megitassa a férjemmel. És most már én is résen leszek. Ariel nemzetközi ügyvédje, vagy hogy is nevezzem, két helyi kollégát is riasztott, egyiküket kifejezetten nekem delegálták, a másikat Tinának. A férjem a bejáratnál vár. Itt kávézó van a rendőrség mellett. Egyébké

