Harry az Indianát átszelő 65-ös autópályát választotta. Mivel Illinois mellett Indiana volt az egyetlen másik állam, amelyben valaha is járt, azt is maga mögött akarta tudni. Valahová máshová vágyott, valami új helyre, bárhová, ahol meleg van. Ragaszkodott az autópályához, bömböltette a rádiót, feltekerte a fűtést. És érezte, fizikailag is érzete a felemelkedést, amikor Kentuckyba ért. Véletlenszerűen választott egy kijáratot. Megállhatna egy kicsit, és talán egy darabig csak bolyonghatna az államban. – Bluegrass State… valójában nemzetközösség – helyesbített, előhúzva néhány adatot az agyából. – Fővárosa Frankfort. Lovak, bourbon, sült csirke, derbi, blues, Fort Knox. Fort Knox kapcsán eltűnődött azon, hogy mihez kezdene az aranyrudakkal, ha kirabolná. Lenne mivel kérkedni, csakhogy e

