– Minden rendben van? – kérdeztem állandóan. Hála istennek a válasz mindig egy biztató „igen” volt.
Nem kerülte el a figyelmemet a nővérek kedvessége sem.
Hajnal előtt valamikor az egyikük hozott nekem egy csésze teát és meleg vajas pirítóst, amit udvariasan vissza akartam utasítani, ám a gyomrom hangosan megkordult, hogy tiltakozzon. A legjobb dolog azonban nem a nővérek konyhájából érkezett tálcán. Egy fehér szemeteszsák volt az, olyan, amit a saját konyhai szemetesembe szoktam tenni.
Elvettem a zsákot az ápolónőtől, és suttogva szólaltam meg, bár nem számított, mivel Finn még mindig nem adta jelét, hogy fel akarna ébredni.
– Mi ez?
– Finn ruhája és a személyes dolgai – felelte a nő, miközben nézte, ahogy óvatosan kinyitom a zsákot. – Nem tudom, van-e közte bármi megmenthető. A ment
