A TENGERPARTON
Négy évvel korábban
Körülbelül száz métert tettünk meg a tengerpartra vezető, keskeny ösvényen, amikor Finn ismét megszólalt. Magunk mögött hagytuk ugyan a füstszagot, de még mindig sötét felhőként borult ránk.
– Sajnálom, hogy úgy reagáltam az előbb – mondta végül, és az Udvarház irányába bökött a fejével.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy úgy teszek, mintha nem vettem volna észre semmi furcsát, aztán úgy véltem, nem a legjobb választás hazugsággal kezdeni a kettőnk között éppen csak kialakuló kapcsolatot.
– Általában nem szoktam így kiborulni.
– Nem borultál ki – biztosítottam. – És ha azt hiszed, hogy az vészes volt, látnod kellene engem, ha egy pókot látok a fürdőkádban. Rólam azért elég sokan tudják, bármikor képes vagyok felhívni a barátaimat, hogy jöjjenek seg
