Elhajtunk a Nagyvárosba, leparkolunk, és aztán hosszú percekig próbáljuk közösen felidézni, hogy is kell kinyitni a babakocsit. Szerencsére enyhe idő van, és már-már a nap is kikukucskál a felhők mögül, úgyhogy most az egyszer az elemek nincsenek ellenünk. Vöröske nem ébred fel, amikor kiveszem a gyerekülésből, és óvatosan beteszem a mózeskosárba, sapkát húzok a még mindig elképesztő lángtengerre, és kesztyűt erőszakolok a kezére, majd betakarom. Ahogy sétálunk az étterem felé, szeretettel rámosolygok a pónipornós szökőkútra, amit pár hónapja nem láttam, aztán meglátom magamat a játékbolt kirakatában. Szemügyre veszem a lányt, aki sálat tekert a nyakára, a Wayfarer napszemüveget, amivel a szeme alatti táskákat leplezi, és a zilált kontyot, amivel távol próbálja tartani a haját az apró mark
