LILY
Diszkrét kopogás hallatszik a hálószobám ajtaján, amit tárva-nyitva hagyok, mint egy meghívást, amit még nem fogadtak el. A kopogás ritmusából tudom, hogy még mindig nem te vagy az.
A hatalmas hálószobaablak túloldalán már leszállt az éjszaka, és csillagköddé változtatta Manhattan betonerdejét. Már nem is számolom a napokat, amióta kiengedtek a kórházból, de a távolléted miatt úgy érzem, mintha egy örökkévalóság telt volna el.
– Igen, Witte? – Kilépek az öltözőszobámból. Egy kisebb vagyont költöttem ruhákra és kiegészítőkre, de még Lily összes ruhadarabja, táskája és cipője ellenére is – fájdalmasan kényelmes számomra, hogy mindent megtartottál –, állványok és hosszú polcok sora áll üresen.
Witte az ajtóban várakozik, az udvariasság mintaképe. Figyelemre méltó kifinomultsága az év
