Varvara
Visszafordulok az ablakhoz, nem hiszem el, hogy ilyeneket mondok. Teljesen kivetkőzök magamból, ha ő jelen van. Ördög fészkel az elmémbe, és izzó vággyal hinti be az ölemet is. Szerencsére nem látja az arcomat, ami tűzben ég, de egész testemen érzem a pillantását. Sejtem, hogy a bokámtól a fejem búbjáig megnéz magának. Tudni akarom, hogy mire gondol. Mert valamire biztos gondol.
Vlagyimir nagy zajt csapva pakolászik a másik szobában, ezért halkan felteszem a kérdést:
– Mire gondol, Ádám?
Először azt hiszem, hogy nem hallotta, de pár másodperc múlva felel. Ő is hasonlóan halkan, mint én, de mégis tisztán értem a szavait.
– Hogy vajon mit akarhat maga tőlem.
Elmosolyodom.
Úgy látszik, ha nem nézek a szemébe, sokkal őszintébb. Tehát már észrevette, hogy nem közömbös a számomra.
